Egy vállalkozás beindításánál nagyon fontos a piaci validáció megszerzése. A validációnak természetesen több pontja lehet – a legtöbb vállalkozó már annak nagyon örül, ha az előzetes fogyasztói kutatások során mosolygó tekintetek, bólogató fejek és elismerő vállveregetések kísérik az ötlet bemutatását. A legtöbbször ez természetesen még nem számít igazi validációnak. Nagyon jó jel, amikor a kutatás és az interjúk végén a potenciális felhasználók visszaigazolják, hogy az általunk kínált megoldás, valós megoldás a valós problémájukra. Ez már egyenesen zseniális. Van azonban az a szituáció, amit eddig én mindenkinek úgy emlegettem, hogy az a tipikus “fehér holló”, amikor az interjú alanya, maga “találja ki” azt a megoldást, amit Te egyébként szállítani szeretnél a számára. Ez tényleg nagyon ritka, mivel általában a legtöbb startup ötlet nagyon jó, de csupán “nice to have” és az ilyen egyértelmű validáció csak a “must have” megoldásoknál jön elő. Ott is százból egyszer van, hogy maga a potenciális vásárló mondja ki előtted, hogy a te megoldásodra van szüksége.
Hihetetlen érzés, amikor egy ilyen validációt átél az ember. Amikor egy potenciális ügyfél maga mutat rá annak a megoldásnak a szükségességére, amit épp kínálni szeretnénk neki. Velünk ez az elmúlt hetekben többször is megtörtént, ezért első kézből, közvetlenül élhettem át milyen, amikor valaki egyértelműen valami olyasmit keres, ami “neked van”…
Ha olvastatok előző posztokat, akkor már tudjátok, hogy a mi projektünk, a DailyOne egy közösségi adománygyűjtő rendszer jótékonysági szervezetek számára. A szervezetek feltölthetik az ügyeket, amiken dolgoznak, az adományozó kedvű felhasználók pedig naponta választhatnak, hogy mely ügyet szeretnék támogatni száz forinttal. Vagy többel. A rendszer fejlesztése az utóbbi hónapokban nagyon elhúzódott. Kezdtük azt érezni, hogy talán sose lesz kész. Természetesen a remény hal meg utoljára, azt viszont éreztük, muszáj elmozdulnunk valamilyen párhuzamos, alternatív irányba, ami szintén a céljaink felé vezet, mert az idő múlásával, a projekt rizikója is egyre nőtt.
Az alternatív irány pedig nem volt más, mint az általunk eredetileg kigondolt mobil applikáció online, webes formája. A jótékonysági szervezeteket és tevékenységüket egy webes felületen jelenítettük meg és kidolgoztunk egy kupon elfogadó rendszert. Egy olyan eszközt, amellyel a vállalati szféra kiegészítheti a CSR aktivitását egy hatékony, átlátható és jól kommunikálható eszközzel. Ez lett a kupon kód alapú, Jótékonysági Kártya rendszere.
Biztosan Ti is kaptatok már az ünnepek környékén olyan levelet valamely céges partnertől, melyben megköszönik az egész éves együttműködést és közlik, hogy idén a repi ajándékra szánt összeget jótékonysági célra fordították. Jobb esetben leírják az alapítvány nevét, akinek az összeget utalták. De legyünk őszinték: általában fogalmunk sincs az adott alapítványról, annak működéséről és egyáltalán semmi kapcsolatunk nincs az adott szervezettel.
[quote]Ehelyett képzeljetek el egy olyan szituációt, amelyben az adott üzleti partnertől idén az adományozás élményét kapnátok ajándékba.[/quote]
Nem egy egyoldalú üzenetet olvastok, hanem egy Jótékonysági Kártyát találtok a borítékban (vagy emailben), amit felhasználhattok arra, hogy a rajta lévő kupon kód segítségével Ti választjátok ki azt az ügyet, azt a szervezetet, akinek a kártya értékét szánjátok.
Mi több, ha nem találtok olyan szervezetet, amely szimpatikus, akkor ajánlhatjátok az általatok ismert, kedvelt szervezetet is, így az kaphatja majd meg a felajánlást.
Ez a lehetőség már létezik. Létrehoztuk. És hihetetlen büszkeséggel tölt el minket, hogy az első partnereink között egy olyan világcéget tudhatunk, mint az SAP, aki hitt és bízott bennünk annyira, hogy az idei karácsonyi CSR akciójában már a DailyOne rendszerét alkalmazza. Az alkalmazottak, akik részt vesznek a cég CSR aktivitásában, Jótékonysági Kártyát kapnak, amivel bárkit támogathatnak a DailyOne weboldalán keresztül.
(Update: A post megírása óta csatlakozott a rendszerhez az MSCI is, aki szintén minket választott az idei CSR kampányának kiegészítőjeként.)
És hogy jön mindehhez Anthony Robbins? Robbins az egyik legjobb sikeroktató, akinek a könyveit, előadásait már évek óta nyomon követem, a napokban vettem meg egy új kiadványát, melyben az elmúlt évek tudásának esszenciáját adta ki rövidített, könnyen emészthető formában. A hátoldalán ez állt:
[quote]Vedd meg ezt a könyvet és megváltoztathatsz egy életet.
Olvasd el, és megváltoztathatod a sajátodat.[/quote]
Az alatta lévő magyarázatból kiderül, hogy minden könyv megvásárlásából származó honoráriumot az író felajánl egy alapítvány számára.
Ezt hívják charity terméknek. Amivel a termék eladója egy jótékonysági célt hivatott támogatni.
Az ötlet nem új, bár az utóbbi néhány évben kezdett el igazán terjedni a különféle közösségi vállalkozások elterjedésével.
A fenti esetben egyértelmű a nyitottság – a profit egy része jótékonysági célre megy. De mi lenne, ha mi választhatnánk ki, hogy pontosan mire szánjuk az adott összeget? A DailyOne rendszeréből generált jótékonysági kupon kódok nem csak kártyaként jelenhetnek meg, de akár egy könyv belsejében, egy csoki csomagolásában, vagy egy sörös kupak hátoldalán is lehetnek. Így a vásárló minden esetben megtalálja és saját döntése szerint használhatja fel azt, hogy jótékonykodjon.
A cím egy kicsit bulvárosra sikerült. Direkt. Természetesen nem közvetlen validációról van szó. De mégis nagyon jó látni, hogy a jótékonyság és tudatosság egyre inkább terjed. Napról napra több olyan vállalat van, amely szívesen és hatékonyan alkalmazza ennek lehetőségét. A DailyOne új rendszere pedig egy remek és jelenleg egyedülálló eszköz hazánkban ennek megvalósítására. Valamint egyben lehetőség is arra, hogy formáljuk és edukáljuk a társadalmat. Nagyobb kihívást kivánni se tudnánk magunknak. Pont emiatt ennyire izgalmas a DailyOne víziója és a mögötte lévő küldetés.
Ha ismertek olyan céget, vállalatot, akik számára a DailyOne kuponos rendszere hasznos kiegészítője lehet a CSR tevékenységnek, akkor dobjatok egy mailt, hogy még az idei szezonban segíthessünk másoknak!
Ha bővebben olvasnátok a rendszer működéséről, akkor nézzétek meg a weboldalt a www.napi100.com címen, vagy olvassátok el a vállalatok számára készített rövid tájékoztatónkat.