Micsoda hét van mögöttem. Ülök a repülőn hazafelé, a Miami – London járaton, próbálom összefoglalni a fejemben az elmúlt napok eseményeit. Hét nap történéseit kéne összegeznem, mégis egy hónapnak tűnik, annyira intenzív időszak volt.

Kevin Kemp még Januárban keresett meg azzal, hogy a LinkedIn -en olvasta a felhívásunkat, a Caribbean Business Opportunities című csoportba, melyben franchise partnereket keresünk az iLandGuide terjesztéséhez. Beszéltünk néhányszor skype -on, de őszintén szólva eléggé eltünedezett és sokáig azt gondoltam, hogy komolytalan a dolog. Ezzel szemben megint bebizonyosodott, hogy semmi sem az, aminek látszik. Ez ennek az útnak a során még többször előkerül, de ne rohanjunk előre. Kevin nagyjából egy hónappal ezelőtt jelezte, hogy egyenesbe jönnek a dolgai és a finanszírozási kérdések is megoldani látszódnak, majd nagyjából két héttel ezelőtt át is utalta a franchise díj előlegét. Én pedig boldogan foglaltam le aznap a repülőjegyet és a szállást, a világ ezen csodálatos szigetcsoportjának egyik legnagyobb szigetére, Nassau városába.

A huszonkét órás repülőút és a három átszállás kicsit meggyötört, de mikor az ember meglátja a nevét egy iPad kijelzőjére rajzolva (stílusos), akkor rögtön mosolyra fordul a szája és kiszáll az álom a szeméből. Kevin fülig érő vigyorral várt, kezében a táblagéppel és kiabálva üdvözölt. Este 11 körül szálltam le, így egyenesen a hotelbe fuvarozott, ami a Paradise Island nevű kisebb szigeten volt, amit egy hídon keresztül lehetett megközelíteni, a híres Atlantis Hotel közvetlen szomszédságában. Mivel nem igazán szezon időszakban utaztam, így a szálloda akciós áron all inclusive ellátást biztosított, aminek gondolhatjátok mennyire örültem. Általában budget utazó vagyok, AirBnB, Couchsurfing amikor lehet, vagy bármilyen egyszerűbb apartman is megteszi – a Bahamákon viszont nincsenek ilyen helyek nagyon. A legolcsóbb AirBnB -s kiadó szoba is drágább volt most, mint ez a hotel akciósan, így sodródtam az árral.

Este már sötét volt, így nem sokat láttam a tájból, másnap viszont ragyogó napsütés fogadott és ébredés után elém tárult a Paradise Island csodás kikötője, ahogy elhúztam a függönyt a kilencedik emeleti szobám ablakán. Kevin a Turisztikai Hivatal kommunikációs osztályán dolgozik mint operatőr, világ életében filmezett, az Egyesült Államokban tanulta a szakmáját. A mindig mosolygós, duci, fekete fiú a megbeszéltek szerint várt reggel a lobbin és egy gyors városnézéssel kezdtük a napot, gondosan megmutogatott minden aprócska látványosságot, belekezdett a végtelen háttértörténetekbe a filmes karrierjéről, hogy milyen volt segédkezni számtalan helyi filmprodukció mellett a Casino Royale, a Karib Tenger Kalózai, vagy az Utolsó Gyémántrablás forgatásán.

Mivel a hét nap elég kevés a sok tudás átadásához, az információk megfelelő szintű befogadásához, ezért nem sok időt vesztegethettünk, már az első napra megszervezte a találkozót a csapat többi tagjával. Mielőtt azonban erre sor került volna, elvitt a helyi utcai falatozókhoz és megkezdődött a conch (ejtsd konk) sztori. A conch a híres bahamai ételkülönlegesség, egy hatalmas csiga rákszerű lakója, amit a létező összes formában amit az ember el tud képzelni, el tudnak készíteni. Mikor sorolta a különféle conch -ból készült ételeket, úgy éreztem magam, mikor a Forest Gump -ban, a rákász családból származó srác nekiáll sorolni, hogy mi mindent lehet csinálni rákból. Na ez pont ugyan ilyen volt. Conch salátával kezdtük a napot, ami egy különleges, trópusi egytálétel. A szakács hatalmas bárd segítségével apróra szeli a hozzávalókat, a conch húst, zöldségeket, paprikát, citromot, narancsot, majd heves mozdulatokkal összekeveri és kis műanyag tálkában tálalja. Remek csemege.

Reggeli után átmentünk a Sheraton hotelbe, ahol a hallban vártuk a csapat további tagjait. Őszinte leszek, mikor megláttam a csapat összetételét, először picit elbizonytalanodtam, mert kinézetét és hivatását tekintve egy csapattag sem tűnt született sales -esnek, se marketingesnek, az iLandGuide beindításához pedig ezen képességek megléte eléggé elengedhetetlen. A mi mosolygós operatőrünk mellé megérkezett egy nagyon fiatal grafikus lány, egy szintén fiatal lány Spa feliratú egyenruhában, egy idősebb nyugdíjazott építész úriember és egy kísérő, akiről sokáig semmit nem tudtam meg, mert nagyon csendes volt.
Na is itt kerül szóba újra a látszat, ami mint tudjuk nem mindig fedi a valóságot. Utólag kiderült, hogy mindenki “álruhában van” és remek kis csapat verődött össze. Kevinnek hihetetlen kapcsolatai vannak és mivel a turisztikai hivatalban dolgozik, ezért gyakorlatilag mindenhova nyitott ajtó vezetett. Az idősebb úriember a Bahamák egyik leghíresebb építésze, ötletember és mint tanácsadó támogatja a csapatot a kapcsolati tőkéjével, míg unokatestvére, a szűkszavú úr a valós tőkéjével áll a vállalkozás mögött. Az egyenruhás lány végzettségét tekintve gyógymasszőr és az álma, hogy egy szép napon saját rendelőt nyit, addig viszont csak mellékállásban űzi az eredeti szakmáját, főállásban pedig egy online marketing cég értékesítője. Miútán szép lassan megismerkedtem mindenkinek az értékeivel, világossá vált, hogy nemhogy egy több fős csapattal van dolgom, de valószínű összetételét tekintve a legideálisabb kombinációt sikerült megtalálni.

Nagy tanulság az iLandGuide építése során, hogy nagyon sok függ a franchise partnerek képességeitől, hisz rajtuk áll minden, ők az értékesítők, ők adják el a hirdetési felületeket az applikációkban. Ha az ő teljesítményük nem megfelelő, azt megérzi az egész cég. Mindezért a jövőre nézve nagyon fontos a megfelelő előszűrés és a partnerek megfelelő kiválasztása.

Az első találkozót követően napról-napra egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Ahogy haladtunk előre a tréning során, a résztvevők egymás után sajátíthatták el a már szinte tökéletes tematikába rendezett tudásanyagot, az applikáció helyes bemutatásának módját, a sales érvrendszert, a megfelelő konkurencia összehasonlítási metodológiát, az admin és a mobil admin rendszer kezelését, mely az előfizetői információkat kezeli. Megtanulták hogyan kell felépíteni a megfelelő helyi marketinget, hogy a turisták az érkezésük után mielőbb (és folyamatosan) találkozzanak az iLandGuide brand -el, hogy miként kezeljék a regionális közösségi média megjelenéseket és hogy hogyan adják el magát a terméket.

A folyamat során megint az vált bennem egyértelművé, hogy bármennyire is próbálunk elindulni a digitális távoktatás irányába, nagyon fontos a személyes jelenlét az elején. Nagyon sok egyedi dologgal találkozunk, amit távolról nem biztos, hogy fel lehet tárni, fontos, hogy mikor a kapcsolattartónk bemutat a sok-sok helyi partnernek, piaci szereplőnek, akkor egy valós ember áll ott, aki a “nemzetközi vállalat” képviselője és ez építi a bizalmat. Fontos, hogy a folyamat első szakaszában élőben látják, hogy miként lehet a rendszert profin bemutatni és a legfontosabb, hogy az együttműködő kulcs partnerekkel én tudok tárgyalni. Bármennyire is elsajátítja a partnerünk, hogyan kell prezentálni, nem biztos, hogy mikor a Turisztikai Minisztérium kommunikációs igazgatójával tárgyalunk, akkor azokat a mondatokat fogja mondani, ami a hosszú távú támogatás megszerzéséhez szükséges. Arról nem is beszélve, hogy az ötletek mindig az út során jönnek. Mikor a fent említett képviselő elmondta a véleményét az appról, rögtön azt éreztem, hogy ez hírérték lehet. Ha minden jól megy néhány napon belül kamera előtt is nyilatkozik a Minisztérium képviselője, ahol kifejti, hogy mennyire fontos szerepe van a mobil marketingnek a turisztikai kommunikációban és az iLandGuide erre mennyire praktikus eszköz. Egy ilyen mondat aranyat ér, ha megfelelő hírverést kovácsolunk belőle és még a többi sziget meghódításában is egy remek referencia. Arról nem is beszélve, hogy elvileg a Minisztérium logója és szlogenje – It’s better in the Bahamas – rákerül az app nyitóképernyőjére és az iLandGuide, “A Turisztikai Minisztérium által hivatalosan ajánlott digitális útikönyv applikáció” lesz és megjelenik az összes kommunikációban.
Az is kiderült, hogy néha igen is bele kell szólni okosan a helyi partner elképzeléseibe. Szükség van arra, hogy az emberismeret és a kreativitás segítségével tereljük a gondolatokat. Meg kell találni az egyes résztvevők motivációját és céljait, hogy azokat felhasználva a megfelelő feladatok irányába irányítsuk a figyelmüket. Kicsit mint egy nagy cégben. Noha franchise partnereink, akik elvileg függetlenek tőlünk, jelen működési modellünkben olyasmi törődést és figyelmet kell szentelni feléjük, mint ha az alkalmazottaink lennének.
(Széljegyzet: az üzleti modell ezen formája nem feltétlenül szolgálja a jól skálázható fejlődést és a jövőben lehet, hogy változtatni kell rajta.)

Az út további része mint mindig, a munka mellett megannyi élményt tartogatott számomra. Olyan élmények, melyek bevésődnek az ember emlékezetébe és utólag, egy kandalló mellett, véget nem érő történetek formájában transzformálódnak az unokákat untató mesékké.
A különleges bahamai kézfogás, úgy igazán, ízesen, fekásan, a helyi italkülönlegességek, mint a banánból készül rum, vagy a Coco-Milk-Punch, ami nem más mint darált friss kókuszbél, kókuszlé, tej és rum és önmagában olyan íze van, mint egy különleges koktélnak. Az, hogy a hatalmas conch -ot rejtő csigát valóban meg lehet fújni és olyan hangja van, mint a hajókürtnek. És, hogy valójában csak akkor szól, ha előtte sós vízbe volt áztatva.

Hogy a helyi templomok annyira lazák, hogy a táblára képesek kiírni, hogy “Vannak kérdések, amire a Google sosem adhat választ. Az Úr háza mindenki előtt nyitva áll.” Hogy itt is karnevállal ünneplik az újévet, illetve a komolyabb ünnepeket és ha az embernek szerencséje van, akkor pont bele is csöppenhet egybe. Hogy a híres Atlantisz hotel alatt, ahol az Utolsó gyémántrablás című film sok jelenete is játszódik, egy hatalmas akvárium van, ahol akkora ráják úszkálnak, mint két nagyobb étkező asztal.

És hogy most is, mint mindig egy apró könnycsepp gördült le az arcomon, amikor magam mögé tekintve a Bahamák szigetei egyre kisebbek és kisebbek lettek, a repülőgép ovális ablakán át, mert otthagytam pár, nem rég még vadidegen embert, akiket egy hét alatt sikerült barátomként nagyon megszeretnem és akik családtagként tekintettek rám. Remélem mielőbb visszaterel hozzájuk az élet, hogy akkor már a közös üzlet gyümölcseit élvezve és ünnepelve idézzük fel, e csodás hét emlékeit.