Hogyan tanultam meg repülőgépet vezetni, miért töltöttem egy teljes hetet játéktermekben, Kínában és hogyan ragadtam másfél évre Thaiföldön?
Miután az ember egy szerződés aláírásával lezárja tíz év munkáját és rájön, hogy másnaptól nincs hova bemennie dolgoznia, elég érdekes űr keletkezik, amit eleinte nem könnyű betömni. Egy felöl örültem, mert azt éreztem, hogy lezártam valamit, anyagi és mentális sikerrel, más felöl viszont halvány fogalmam sem volt, hogy mit kezdjek az életemmel. Akkoriban már nagyon érdekelt a befektetések világa, ingatlan, tőzsde, passzív jövedelmek stb. Akkor kezdtem el foglalkozni olyan írók könyveivel mint Robert Kiyosaki (Gazdag papa, szegény papa), Robert Allen (The Get Things Done Methodology) és beiratkoztam egy üzleti/tőzsdei tanfolyamra, ami alapvető gondolkodásmódbeli reformokat hozott az életembe.
Megismerkedtem a vonzás törvényének fogalmával, a pozitív gondolkodás, a tudatos élet, a céljaink minél részletesebb meghatározásának fontosságával. Megtanultam, hogy azok a célok motiválnak leginkább és azokat tudjuk “bevonzani”, amik az egyértelmű, vágyainkon alapulnak.
[quote]Önmagában a pénz, mint cél nem létezik és aki azt tekinti céljának, az nem feltétlenül lesz boldog az eredmények láttán. Hisz a pénz, az voltaképp eszköz, ami ahhoz kell, hogy az igazi vágyainkat megvalósítsuk.[/quote]
Gondoljunk csak bele: mire tudunk lelkesebben gondolni, mihez tudunk több érzelmet társítani? Egy régóta áhított autóra, amivel eljátszunk gondolatban, ahogy kiállunk a garázsból, gázt adunk a napsütötte tájakon az üres sztrádán, megállunk vele elegánsan a kedvenc éttermünk előtt, vagy arra, hogy ott egy rakás pénz az asztalon? Ha most a rakás pénzre is gondoltok, egy perc múlva elkezd járni az agyatok majd azon, hogy mire költitek majd el és arra fogtok lelkesen gondolni. Épp ezért a céljaink definiálásánál nagyon fontos, hogy pontosan gondoljuk végig az egész életünket. Milyen az az élet, amit élni szeretnék? Hogyan telik egy munkanapom? Milyen a munkavégzésem módja? Egy irodában ülök, vagy egy iPad elég hozzá, hogy egy kávézó teraszáról menedzseljem az életemet? Mit csinálok szabadidőmben? Sok-sok kérdés, amit a legtöbb ember fel sem mer tenni magának, vagy ha fel-fel is teszi, nem jut el a materializáció pontjára. Nem írja le, nem vagdossa ki magazinokból a képeket és ragasztja fel egy hatalmas kartonpapírra. Legtöbbször feladjuk, mert nem könnyű pontosan eldönteni, hogy mit is akarunk az élettől.
Én megtettem. Egy A/3 -as kemény papírra felragasztgattam azt az életet, amire vágytam. Mint említettem, azt nem tudtam, hogy mit akarok kezdeni az életemmel, hogy mit akarok dolgozni, de azt tudtam, hogy mire vágyom. Utazni szerettem volna, világot látni, élvezni az életet. Gyönyörű tájak voltak azon a papíron, szigetek, repülők meg sok más apróság, amiket azóta elértem már. Akkoriban jöttem rá és éreztem rá az ízére, hogy milyen is, amikor az embert igazán a vágyai hajtják. Ha még az elején vagytok valamelyik életszakasznak, tervezzétek meg milyen lesz a következő 3-5 év. Gondoljátok végig milyen életre vágytok. És ne legyetek szégyenlősek ollót és ragasztót fogni, jöhetnek a magazinok.
A repülés már nagyon régi vágyam volt. Nem gondoltam volna, hogy lesz valaha merszem belevágni, meg amúgy is olyan távolinak tűnt az egész. Repülőgépek, meg pilóták, meg egyáltalán. Egészen addig, amíg meg nem ismerkedtem egy pilóta sráccal, aki elmesélte ő hogyan kezdte, mi kell hozzá, mennyibe kerül stb. A lelkesedés akkora volt bennem akkoriban, hogy egy szép napon úgy döntöttem, hogy belevágok. Elmentem a Dunakeszi repülőtérre és beiratkoztam a nagyjából egy éves tanfolyamra. Fél évig az elméleti képzés zajlott: megtanultam mindent a meteorológiáról, az aerodinamika rejtelmeiről, mitől repül a repülő és szépen elsajátítottam mindent, ami ahhoz kellett, hogy végre eljussunk az élvezeti részig. Hihetetlen izgalmas élmény volt először beülni a kis két személyes Cessna gép pilóta fülkéjébe, a kapitány oldalára és először megérinteni a botkormányt. Különös érzés, hogy a valaha annyira túlmisztifikált dolgok, mint a repülés, mennyire bagatellnek tűnik, mikor már elsajátítjuk a tudást. Bagatellség ide, vagy oda, őszintén szólva összeszartam magam, mikor az oktatóm egy szép napon azt az utasítást adta, hogy pár kör után szálljak le és húzódjak félre, már azt hittem, hogy valamit rosszul csináltam, mikor mintha csak azt mondta volna, hogy tekerjem le az ablakot, közölte, hogy akkor rádión tartjuk a kapcsolatot, jó repülést! Fantasztikus érzés volt, mikor a kifutópályán állva egy pillanatig még a föld stabilitásának biztos tudatában vagy, majd egyszer csak előretolod a motorkart és rájösz, hogy most már nincs visszaút, vagy felhúzod a kormányt, vagy nekimész a fáknak. Semmihez nem hasonlítható szabadságérzet, amit akkor éreztem.
Akkoriban elkezdtem tanulni egy befektetésekkel foglalkozó hölgytől, egyfajta mentoromként tekintettem rá a témában. Mikor említettem neki, hogy meglátogatom egy barátomat Thaiföldön, hogy a téli hideg hónapok egy részét kellemesebb környezetben töltsük, felhívta a figyelmemet, hogy nézzem meg, hogy milyen feltételei vannak ott, egy játékterem megnyitásának. Mivel a szerencsejáték Thaiföldön tiltott, ezért nem sok videó játékterem van kint, mert ez a kategóriai nagyon a határokat súrolja, viszont a megvalósítás nem lehetetlen. Mikor hazatértünk akkori párommal és beszámoltunk a hírekről, azt az ajánlatot kaptam, hogy ha vállalom kint a terem kialakítását, akkor ő gondoskodik a finanszírozásról. Nagyon kecsegtetőnek tűnt az ajánlat és mivel nem voltak konkrét terveim, csak az, hogy csodás helyeken szeretnék élni, ezért úgy döntöttem belevágok.
Persze a játékterem business -ről mit sem tudtam, ezért kirepültem egy két hetes tanulmányútra Kínába, a videó játékok szülőhazájába, hogy az ottani gyártó partnerekkel felvegyem a kapcsolatot. Az utazás fantasztikus élményeket tartogatott számomra. Ahelyett, hogy tárgyalókban ücsörögtünk volna, hogy tanulmányozzuk a különböző eszközöket, a helyi kapcsolattartóm, akivel aztán nagyon jó barátok is lettünk, azonnal terepre vitt. Sorra jártuk a jobbnál jobb játéktermeket és azon a héten újra gyerek lehettem. Kipróbáltunk minden gépet és napokat töltöttünk a termekben, miközben ő a különböző modellek közti különbségeket, illetve a játékterem business üzleti titkait ecsetelte.
Kína után már semmi nem tartott vissza minket, hogy Thaiföldre költözzünk, természetesen akkor még úgy gondoltuk, hogy csupán egy rövidebb, néhány hónapos időszakra. Koh Samui szigetére repültünk, ahol az ott élő ismerősöm resortjában szálltunk meg, aki a helyi üzemeltetője és társtulajdonosa lett volna később a vállalkozásnak. Teltek múltak a hetek, elkezdtük a munkálatokat, előkészítettünk amit lehetett, jól éreztük magunkat a trópusi környezetben, az örök napsütötte tájakon, az örökké mosolygó emberek hazájában, ahol minden töredékébe kerül mint otthon és olyan egészséges életet lehet élni, mint kevés helyen a világon. Bármekkora is volt a lelkesedésünk ott a paradicsomban, mindeközben a világ többi részén szép komótosan beköszöntött a gazdasági világválság és ahogy sokan mások, úgy az én partnerem is beragadt a projektjeinek nagy részébe és a játékterem finanszírozása csak nem akart megérkezni. A hetekből hónapok lettek, a hónapokból egy év és a lelkesedés szépen lassan mindkét részről alább hagyott. Mi viszont ott voltunk a világ egyik legszebb szegletében, én onnan menedzselgettem egy-két freelance webes projektet, de éreztem, hogy lassan valami kézzelfogható dolog irányába kellene mozdulni, mert a tartalékok végesek voltak és én is beragadtam néhány meggondolatlan befektetésben.
[box]PestiEst mintájára, KohSamuiEst. Vagy inkább bérelhető e-book olvasók a turistáknak? Esetleg egy mobilapp? A folytatásból kiderül, hogy jutottunk el az ötlet csírájáig.[/box]