Mikor az ember elindul egy úton és eljut egy bizonyos pontra, ahonnan már szabad szemmel is láthatóvá válik a külvilág számára, mind azt kérdezgetik, hogyan kezdődött. Hogy találtad ki? Miért pont ezt? Miért pont te? Mit csináltál előtte?

Az iLandGuide story című post sorozatban az iLandGuide applikáció kialakulását és fölépülésének életútját mutatom be, nagy hangsúlyt fektetve nem csak a szakmai, de az emberi oldalára is a történetnek. Szeretném, ha látnátok, hogy milyen életszakaszomban voltam, min mentem keresztül, mit éltem át, ami alatt végig mentem az úton. Sok jegyzetet készítettem, melyeket fel fogok használni és idézni is fogok s melyekből így vissza-vissza olvasva látom, mennyire híján voltam annak idején bizonyos tudásnak, amit azóta az út során elsajátítottam. Startup -os szemmel nézve sok szabályt megszegtem, sok mindent nyilván már másként csinálnék, de pont ez a lényege, hogy ha nem így csináltam volna ahogy, akkor nem jutottam volna el a tanulni valókhoz.

Látni fogjátok azt is, hogy nagyon sok tett ösztönből jött, sokat fogom a megérzés szót emlegetni, ami talán kicsit furcsa az üzleti életben sok embernek, de talán pont ez többek között, amire rá szeretnék világítani: fontos a szabályok ismerete, a tervezés, de néha csak el kell ugrani az ismeretlenbe, bízva abban, hogy ha megvan a hitünk, úgyis oda érünk el, ahova szeretnénk.

[quote]Kívánom, hogy e sorok inspiráljanak minél több embert, aki még nem mert elindulni az úton az álmai felé és azokat is, akik már rajta vannak és okos ember módjára mások hibáiból szeretnének tanulni, nem a sajátjaikból![/quote]

Előzmények

1981 Július 2 -án láttam meg a napvilágot, Budapesten, a rák jegyében, melynek következtében jó adag érzékenységet, romantikát, családcentrikusságot és határtalan elhivatottságot és életigenlést kaptam útravalóul a csillagoktól.
Gyerekkoromban kis szégyenlős Harry Potter voltam, ami a szemüveget és a frizurát illeti. A focipálya helyett szabadidőmben a természetet jártam, bogarakat, lepkéket gyűjtöttem, amiket aztán nagy gonddal otthon preparáltam, hogy aztán a szobám falát díszítsék. Később már bagolyköpetekből kinyert csontocskákból próbáltam rekonstruálni az éjjeli madarak előző vacsoráinak néhai testfelépítését, majd egy szép napon odáig is eljutottam, hogy egy egész fehér egeret is kipreparáltam. Mindez a vonzalom állatorvos édesapámtól ragadt rám, aki hasonlóképp tölthette gyerekkorát. A nyomdokaiba szerettem volna lépni, állatorvos akartam lenni. Később rájöttem, hogy ezek a dolgok csak szelete voltak azoknak, amik érdekeltek és amiket ilyen maximalizmussal próbáltam végezni.
A tücskök, bogarak mellett a számítástechnika volt az, ami nagyon érdekelt, végig jártam mindent a C64 -től annak rendje és módja szerint, a kazetta szalagra mentett “mesterséges intelligencia rendszer” fejlesztésétől (Hogy hívnak? Andris. Szia Andris), egészen az általános iskolai suliújság szerkesztésén át, a gimis weboldal összepofozásáig.
Mivel az Állatorvosi Egyetemre második próbálkozásra sem sikerült bejutnom eldöntöttem, hogy valószínűleg ez nem az én utam, így elkezdtem a másik hobbim irányába tendálni. Először egy online webstúdiónak dolgoztam mint kód tisztogató otthonról, majd mikor a végső elhatározás is megszületett, akkor jelentkeztem főállásban egy reklámügynökséghez, mint webdesigner. Itt két évet húztam le és ez alatt nagyjából meg is tanultam a szakmáról, ami akkor kellett és nagyon magabiztos lettem.

Olyannyira, hogy 2001-ben úgy éreztem én ezt magamtól is jobban tudnám csinálni és két barátommal megalapítottuk a saját reklámügynökségünket. Egy földszinti tárolóhelyiségben összetoltunk három műanyag széket és kiírtuk egy réztáblára, hogy Insomnia Reklámügynökség.
Visszagondolva hihetetlen bátrak voltunk. Fejest ugrottunk valamibe, amiről igazából nem sok fogalmunk volt. Nem terveztünk, nem volt üzleti stratégia, nem volt skálázható, nem volt lean, nem volt befektető, sem angyal, sem VC és nem startupnak hívtuk. Mikor a társam édesapja először elolvasta a bemutatkozó anyagunkat mosolyogva csak ennyit mondott: “Aham, szóval gyakorlatilag semmihez sem értetek, de a szerződés aláírásának napjáig bármit szívesen megtanultok.” Így volt. És élveztük. Eleinte kis munkákkal kezdtük, névjegykártyák, esküvői meghívók, majd szép lassan, ismerősökön és azok ismerősein keresztül egyre komolyabb munkákat hoztunk el. Pár évre rá egy nagyobb irodába költöztünk, néhány emberrel többen lettünk, majd észre sem vettük, de öt évesek lettünk és egy még nagyobb irodában voltunk, a Kossuth téren, kilátással a Parlamentre, 48 -an voltunk és nekem saját irodám volt. Nagyon büszkék voltunk magunkra, kicsit el is szálltunk így visszagondolva. Én a kreatív részleget vezettem, grafikusokat, operátorokat, programozókat, olyan hatalmas ügyfeleink voltam, mint a Nemzeti Bank, az NFÜ, a Magyar Turizmus Zrt. és csináltunk rengeteg munkát, amire nagyon büszke is voltam. 2007-ben, addigi életem egyik legboldogabb pillanatát élhettem át, mikor átvehettem a marketing Oscar -t, a reklámszakma legnevesebb, hatékonyságot mérő díját, a platina Effie díjat egy a Magyar Turizmus Zrt. -nek készített vírusmarketing kampányért. Megállíthatatlannak éreztük magunkat, de egy idő után ez is, mint minden megszürkült kicsit. A szakmában már nem volt annyi kihívás, a társaimmal is megváltozott a viszonyunk, nyolc év alatt felnőttünk, más emberekké váltunk, más-más jövőképpel.

Így 2009 nyarán elhatároztuk, hogy külön folytatjuk utunkat és hárman, három felé mentünk. Én a tulajdon részemet házon belül, a harmadik társunknak értékesítettem és végül is mondhatjuk, hogy 28 évesen megvolt az első exit -em.

[box]Hogyan tanultam meg repülőgépet vezetni, miért töltöttem egy teljes hetet játéktermekben, Kínában és hogy ragadtam másfél évig Thaiföldön? Hamarosan megtudhatjátok a folytatásból.[/box]